2014. júl 05.

Pénzbehajtás ingyen

írta: Sziklaszilárd
Pénzbehajtás ingyen

penz.jpgVan egy kedvenc sztorim: egy fickó a 90-es években 10 év alatt összegyűjtött 120 millió Ft-ot, majd kölcsönadta egy "befektetőnek" és az nem adta vissza mivel ugye nem jött össze az üzlet. Mindenesetre bízik még a fickó, hogy visszajön a pénz és szokott is találkozni a "befektetővel" aki legalább mindig mond valamit. Legutóbb egy autóval utaztak közösen, és a "befektető" meglátott egy koldust és kihajolva kikiabált az ablakon, hogy " vazze, hát ezt csinálom én is, csak NAGYOBBA!!! " 

Hát igen, hallhatunk ilyen sztorikat és megszokott hozzáállás az, hogy nehogy megsértsük az illetőt, mert még valami baja lesz és nem adja vissza. Na most már itt van az első baki, hogy ki sért meg kit. 

Egyébként már évek óta fontolgatom ennek az írásnak az elkészítését, de mondom ez akkora ötlet, de akkora, hogy pénzt lehetne belőle csinálni! :) Lehet is pénzt csinálni belőle, de úgy döntöttem, hogy Neked csinálok belőle pénzt!

Egyébként ami szükséges hozzá leginkább az a bátorság és a szembenézés képessége. Erre van egy nagyon jó képzés, a technológiára amiről beszélek, arra pedig van egy nagyon jó könyv. Eme írásnak az a célja, hogy kedvet kapjál mindkettőhöz!

Szóval van ez a könyv amibe le van írva, hogy pontosan milyen lépéseket kell csinálni, ha az emberünk nem hajlandó megtenni azt amiben megegyeztünk. Több mint 30 lépés van, de nekünk csak az elején levő pár lépést kell megértenünk és alkalmaznunk. Ebben a KÖNYVBEN, még nagyon durva adatok vannak, ha nem rendelkezel vele, keress (30-388-6660/reportok@gmail.com)! 

Ha valakinek kölcsönadtál, akkor az adós vissza akarja fizetni a pénzét, és ha nem is tudja az egészet, de minden hónapban küld valamennyit. Ha nem ez a helyzet, akkor nem a megfelelő LÉPÉST csinálod.

Ez egy nagyon lényeges pont, hogy VISSZA AKARJA FIZETNI, és ezt szemlátomást teszi is, szóval részleteket ad, amit megigér betartja. És nem mi megyünk hozzá, hogy Te Jóska add már oda a pénzem, nem könyörgünk vagy kérünk, hisz ez fordított áramlás. Mindaddig csináljuk a LÉPÉS-eket, amíg az előző mondat igaz nem lesz.

Először is, ha pl. kamatot kértél a pénzedre, akkor a kamatot felejtsd el, mivel nem vagy bank, szóval csak baráti kölcsönről lehet szó. Ha úgy érzed, hogy neked mindenképpen jár a kamat, akkor nagyon gyorsan hívj fel és vedd meg tőlem ezt a KÖNYVET!

Ha ezt el tudtad fogadni, akkor jöhetnek a lépések:

1. LÉPÉS

Először is meg kell vele egyezned új időegységben, hogy mi az ami neked is és neki is oké - ha nem hajlandó kommunikálni, akkor ugorhatsz egyből a következő lépésre. 

2. LÉPÉS

Szedd össze az ismerősei elérhetőségét. A facebook tökéletes eszköz erre (név/ismerősök/mentés másként). Ha nincs közösségi oldal elérhetősége, és nem is ismersz egyetlen közös ismerőst sem, akkor személyesen kell érdeklődni, illetve csak úgy egy blogot/oldalt a világba kiküldeni a 3. lépés alapján.

3. LÉPÉS

Csinálj egy oldalt (facebook, blog.hu..) ahol leírod, hogy mi történt, mikor adtad kölcsön a pénzt, milyen célra adtad oda, és mit mondott ekkor és ekkor, és hogyan nem tartotta be az ígéretét. És szeretnéd kérni az olvasót (aki valamilyen családtag, barát...), hogy küldjön rá egy e-mailt, sms-t, hogy rendezze a tartozását.

4. LÉPÉS

Küld el neki az oldalt, és tudasd vele, hogyha nem rendezi a tartozását/vagy a megegyezett részletet (pontos időponttal) akkor életre kelted az oldalt és napi 5 ismerősét fogod közvetlenül megkeresni.

5. LÉPÉS

Közös ismerősök invitálása, hogy küldjenek rá egy sms-t, vagy e-mailt, hogy rendezze tartozását.

 

ido-penz.jpgHa jól csinálod, akkor az 5. lépésre már nincs is szükség és sikerül lerendezni még előtte. Én még soha nem jutottam el az 5-ös lépéshez és zömmel a 3. lépésnél elértem a terméket. Illetve 1x volt olyan amikor valakinek besegítettem és 1 ismeretlentől jövő sms elég is volt, hogy fizessen.

PÉLDA:

Írok egy konkrét eseményt, nyilván nem a helyes névvel, szóval találjunk ki valami általánost, legyen Kovács Géza. Ez olyan 2007 körül lehetett, amikor rájöttem (20 ezer km és 2 év megfigyelés kellett hozzá), hogy pontosan mit is jelentenek ezek a mondatok a KÖNYVBEN, illetve hogyan lehet átültetni a gyakorlatba. És ez a Géza még a fősuliról lógott egy 20-assal. Elég sok mindent próbáltam vele, szülőket látogattam meg, telefonálgattam rá, de ígéreten kívül mást nem kaptam. Csináltam egy iwiw felületet ahol a név helyén ez állt: "Kovács Géza neked is tartozik?" Magamról rész: "Géza lóg nekem 20 ezer Ft-al 8 éve. Többször ígérte, hogy megadja, de nem adta meg. Bosszant a dolog, kérlek segíts azzal, hogy ráküldesz egy SMS-t, vagy mailt hogy rendezze tartozását. Köszönettel, Szikla" További infó:"Ha úgy döntenél, hogy emiatt törlöd magad az iwiw-ről megnyugtatásul közlöm, hogy elmentettem pár ismerősöd nevét, telefonszámát és közvetlenül fogom őket megkeresni. Határidőd: SZERDA"

És írt egy nagyon felháborító levelet, hogy mennyire gonosz és ... vagyok, de szerdára átküldte az összeget. :)

PÉLDA 2:

Egy nagyobb kintlevőség, ahol havi rendszeres utalás volt a megállapodás, de nem volt hajlandó megadni. Mondani mondta, de nem tette meg. És nagyon dühös voltam rá, megkerestem személyesen is többször, ordibáltam, fenyegetőztem, majd egy pénzbehajtó céget küldtem rá, aki 1 év alatt 0 Ft-ot szedett tőle be. Tökéletesen hajlandó volt kommunikálni és ígérgetni, de nem történt semmi. És egyébként itt még az a fontos, hogy Neked csak a PÉNZ kommunikál, szóval ígéretet csak az első lépésben lehet elfogadni. És itt az volt, hogy amikor megadta ez a Géza ezt a kisebb összeget, akkor megcsináltam a 2. lépést ennél az illetőnél - és na mondom most elkapom. És lássatok csodát, azóta folyamatosan küldi a részleteket. A 3. lépést már nem kellett megcsinálni rajta, mintha megérezte volna.. 

Ha mindent megtettél és mégsem sikerült elérned a célod, akkor töltsd ki ezt a tesztet és INGYENESEN kiértékelem neked, és megmondom mit csinálj!

 

Szólj hozzá